Biography
Profile Photo

Abos Ede

HU

a Passzív House Studio Kft. alapító tulajdonosa és vezetője

Editions

Magyarország sikeres személyiségei (9. kiadás)

2025 június

E - EDUCATION

A Márton Áron Gimnáziumban érettségizett 1998-ban. 1999 és 2001 között a Bukaresti Ion Mimcu Építészeti Egyetemen számítógépes tervezői szakon tanult. 2010-ben a Kolozsvári Műszaki Egyetem építészeti karán szerzett diplomát. Budapesten elvégezte a passzívház-tervezői képzést, majd 2024-ben épületenergetikai képzést is teljesített

CA - CAREER

2002-ben kezdte pályafutását az Arhimar építészirodában, ahol 11 éven át dolgozott építészként és vezető tervezőként. Munkája mellett párhuzamosan folytatta tanulmányait, és miután megszerezte építészmérnöki diplomáját, visszaköltözött Csíkszeredába. Itt átvette édesapja építészeti irodáját, majd 2014-ben saját vállalkozást alapított, amely kifejezetten passzívházak tervezésére specializálódott. Kezdetben egyedül dolgozott, az adminisztrációs feladatokat felesége végezte. 2015-től gyakornokokat is foglalkoztatott. Piacvezetőként elsőként lépett be a passzívház-tervezés területére, amely akkor még kevéssé volt elterjedt Romániában. Az évek során a helyi szabályozások kedvezőbbé váltak, és bár a passzívház-technológia még mindig egy szűkebb réteg számára elérhető, mára közel 200 szakember dolgozik ezen a területen az országban

WACW - WRITINGS AND CREATIVE WORKS

Rendszeresen részt vesz nemzetközi passzívház-konferenciákon, előadóként is. Nyílt napokat is szervez az építészeti innovációk bemutatására

AW - AWARDS

Részt vettek számos kiállításon

ME - MEMBERSHIPS

2012-ben, a Magyar Passzívház Egyesület tanárainak javaslatára, társaival együtt megalapította a Romániai Passzívház Egyesületet, amelynek 2024-ig elnöke volt; a Romániai Építészek Rendjének tagja és a Csíki Vállalkozók Szövetségének is tagja

LS - LANGUAGE SKILLS

Magyar és román nyelven anyanyelvi szinten beszél, valamint németből és angolból középfokú szintű tudással rendelkezik

H - HOBBY

Szabadidejében akvarisztikával és olvasással foglalkozik. Szeret utazni. Továbbképzéseken vesz részt

PMM - PERSONAL MAGIC MOMENTS

A legfontosabb személyes pillanatok közé tartozik házasságkötése, gyermekeinek születése és Csíkszeredába való visszaköltözésük. A csíkszentsimoni ház előkészítése is emlékezetes volt, mivel az épület megfelel a passzívház-standardoknak, és azóta napelemeket is telepítettek rá. Az idén várják, hogy véglegesen megkapják a minősítést. Emellett a szászfenesi református templom felújítása is kiemelkedő munkája, amely országosan egyedülálló

ROS - REASON OF SUCCESS

Szerinte a siker titka a kitartásban és az elköteleződésben rejlik, valamint abban, hogy mindig hűek maradunk a választott célhoz és a jövő építészeti formájához. Nagyon fontos még a jó családi háttér, főként felesége támogatása.

B - BORN

Information available only in printed publication available in libraries.

P - PARENTS

Information available only in printed publication available in libraries.

MS - MARITAL STATUS

Information available only in printed publication available in libraries.

CH - CHILDREN

Information available only in printed publication available in libraries.