Baksai Ferenc
Ügyvéd, a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara Elnöksége tagja
Editions
1946-ban Kaposvárra költözött édesanyjával és az öccsével. 1950-1958 között Kaposváron, a Berzsenyi Dániel Általános Iskola tanulója, ezután 1958-tól 1961-ig ugyancsak Kaposváron, az 503. sz. Szakmunkásképző Iskola diákja, ahol villanyszerelő szakmát tanult. Az iskolában 2 nap elméleti oktatást, 3 nap szakmai gyakorlat követett, a Vasipari és Műszaki KTsz-nél, ahol olyan mestere volt, akitől valóban megtanulhatta a szakmát. 1964-ben mestervizsgát tett bányászati villanyszerelésből. A 70-es évek közepén tovább tanult szervezés-vezetés elméleti speciális kurzuson, vallástörténeti speciális kollégium diákja volt. Főiskolai végzettséget szerzett marxista szakosítón, kitűnő eredménnyel, vörös diplomával végzett. 1981-ben jelentkezett Pécsre, az egyetem jogi karára, ahol 1986-ban cum laude minősítéssel végzett. 1993-ban tett szakvizsgát
1961-ben kezdett el dolgozni villanyszerelőként, majd a Vasipari Vállalat Rádiócső részlegén, ami a Tungsram (Egyesült Izzó) fióktelepe volt, majd elektroműszerészként, később energetikusként dolgozott 1967-ig a vállalatnál. Közben munka mellett elvégzett egy 5 hónapos KISZ iskolát, és 1967. 05. 03-án Tabra került, ahol járási KISZ titkár lett. 1969-1973-ig Siófokon töltötte be a járási KISZ titkári posztot. Ez idő alatt is folyamatosan tanult, esti egyetemre járt. 1973-tól Nagyberényben MSZMP csúcstitkár lett az Egyesült Erő Termelőszövetkezetnél, 1976-ig. 1976. tavaszától a TAB Béke MgTSZ-hez került át, ahol szintén csúcstitkár volt 1988-ig. 1988-tól jogi előadó volt a Kányai Március 15. TSZ-nél. 1993-as jogi szakvizsgáját követően 1994-től önálló ügyvédként kezdett dolgozni, azóta egyéni ügyvédként végzi munkáját Tabon. Először családi házukban alakította ki irodáját, majd 2002-ben költözött jelenlegi helyére. A mezőgazdaságnál töltött évek alatt szerzett tapasztalatát sikerrel kamatoztatta, és ügyvédként ugyanazzal a hozzáállással dolgozik, mint ahogyan a termelőszövetkezeteknél tette. Kampányidőszakban bejárt dolgozni még hétvégén is, mert úgy tartotta, ha a traktorosnak be kell menni, akkor neki is ott a helye. Ügyvédi munkásságának kezdete egybe esett a mezőgazdaság átalakításával. A járásban a nagy mezőgazdasági üzemek Részvénytársasággá történő átalakítása az ő jogi irányításával és felügyeletével zajlott le. Emellett persze a szokásos napi teendőket is ellátta ügyvédi irodájában, ahogyan azóta is. Részt vesz jogi segítői szolgálatban, kirendelt ügyvédként is dolgozik, polgári- és büntető ügyekben. Többször csörgött a telefonja éjszaka, amikor hívták, menni kellett, tekintet nélkül arra, hogy milyen napszak van. A polgári jogon belül foglalkozik gazdasági társaságokkal, földügyekkel, családjogi ügyekkel, ezen kívül a büntetőügy minden területével. Azt vallja, hogy mindenhez kell érteni és mindennel kell foglalkozni, hiszen egy kisvárosi ügyvédi iroda olyan, mint egy „szatócsbolt”
Már kisiskolás korában kiderült, hogy vezető alkat, középiskola 2. évében 1959-től KISZ titkár lett, és és 1973-ig dolgozott az ifjúsági mozgalomban. Onnan a pártbizottságra került át, a párt VB tagja, 1988-ig az MSZMP csúcstitkára volt. 1989-től MSZP helyi szervezetének elnöke, megyei elnökségi tagja. 8 éven át, 2018-ig választmányi tag volt. 8 éven át, 1994-től 2002-ig a Városi Önkormányzat tagja, képviselője. 1998-2006-ig a Megyei Közgyűlés tagja volt.
2006-tól a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara Elnöksége tagja
Szeret szőlészkedni, anyai nagyapja vincellér is volt, saját kertjében is volt szőlő, de a szomszédoknak is besegített a szőlőművelésbe, meg egy-egy szüret alkalmával. Innen eredhet az ő érdeklődés a szőlő iránt. Felesége is örökölt egy szőlőt pincével, és a szőlőt valakinek művelni kellett, így a munka és a tanulás mellett gondozta a szőlőt. Két darabban volt 400-400 öl, amin a szőlőtőkék el voltak már öregedve, ezért előbb az egyik területen, aztán a másikon is kivágta a tőkéket és újakat ültetett, még 1968-ban. Szakkönyvekből, a TSZ-ben tapasztalt kollégák segítségével sajátította el a szőlészet - borászat rejtelmeit. A pincét felújította és kibővítette, így kellemes helyszíne lett a családi, baráti összejöveteleknek
A siker titka a felkészültség, soha nem az órát kell nézni, hanem az ügyet. Tudni kell azt, hogy egy ember adott problémáját nem lehet elbagatellizálni, amit mi talán apróságnak tartanánk, az neki lehet, hogy a legnagyobb problémája, ezért ugyanúgy komolyan kell vele foglalkozni. A kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét. Szakmunkás tanulóból, elismert közéleti emberré válni saját erőnkből töltekezve, csakis kitartó munkával és tanulással lehetséges.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.