Ambrus Gyöngyi
Kistokaj független polgármestere
Editions
Az iskolához való kötődés nagymamája részéről indult
A Kistokaji Általános Iskola összevont osztályába járt, amelyik sok sikeres embert kinevelt. 1977-ben érettségizett a Földes Ferenc Gimnázium kémia tagozatán. 1977-1982-ig Bessenyei György Tanárképző Főiskolán Nyíregyházán magyar-történelem szakos általános iskolai tanár diplomát szerzett. 1998-2000-ig Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatás-vezető képesítést kapott. B.-A.-Z. Megyei Közigazgatási Hivatal közigazgatási alapvizsgát, szakvizsgát, 2015-ben anyakönyvezető vizsgát tett
1977-ben az érettségi évében kezdett dolgozni. Több helyen tanított, Sajószentpéteren sokat tanult, szerzett hasznos gyakorlati tapasztalatokat közösségépítés, problémamegoldás területén. A rendszerváltás évében 1989-ben került Kistokajba, akkor alakult a nyolc osztályos általános iskola, amelynek alapító igazgatója lett. Előtte csak alsó tagozat működött. Mindent a nulláról kellett kezdeni, szakmai munkát, közösség építést, tárgyi feltételek megteremtését. Legfontosabb szempont volt, hogy szülőfalujában jó iskolát alakítsanak ki és a szülők ne vigyék el a városba a gyerekeket. Sikeresen indultak, a tervezett 80 gyerek helyett 170 jelentkezett. Ez komoly kihívás volt, hiszen nem voltak meg hozzá a feltételek. Az akkori induló tantestület kiváló csapattá kovácsolódott össze. Mára már tehetségpont és referencia iskola. Iskola igazgatóként képviselő testületi tag is volt és a település fejlesztésében, kulturális életében tevékenyen részt vett. 2000 szeptemberében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Oktatási és Művelődési Osztályán lett vezető-főtanácsos, ahol tíz évig dolgozott. Megismerhette a megyét, a megyei fenntartású intézeteket, azok működését. Nagyobb rálátása lett a megye ellátó rendszerére. Ez a tíz és a közoktatás fejlesztésről szólt. 2010-ben indult a választásokon Kistokajban, amit megnyert. Teljes lelkesedéssel kezdett hozzá a falu megújításához, fejlesztéséhez. Első feladata volt a helyi patak meder rehabilitációja pályázat segítségével. Megépítették az integrált közösségi szolgáltatóteret. Kibővítették az óvodai férőhelyek számát, 2 bölcsődei és 4 óvodai csoport lett kialakítva. A településre jellemző, hogy miskolci értelmiségek költöznek oda a kedvező földrajzi adottság, és a település biztonsága miatt. Fejlesztették az egészségügyi alapellátást, háziorvosi, fogorvosi rendelő, védőnői szolgálat, gyógyszertár került kialakításra. A közösségi téren szabadtéri színpad, közpark épült. Két nagy programban nyertek, amiből utat, járdát építettek. 400 adagos konyhán főznek, rendszeres ebédkihordással segítik az időseket. Tíz civil szervezet működik a településen, amit támogatnak: Polgárőr Egyesület, Cserkész Csapat, Varró Klub, Kertbarátok, Horgolda, Baba-mama Klub. Beneveztek a legszebb konyhakeretek versenybe. Kiemeltek a szülői munkaközösségek, mindenben lehet rájuk számítani. „Türelemmel, hittel, ésszel, szívvel.” végzi a munkáját
orosz, angol
Összegyűjtötték a tehetséges gyerekeket, és kiderült köztük 18 nagyon tehetséges. A településen a létesítmények a gyerekeket szolgálják
Önmagunkat adjuk. Hitelesek legyünk abban, amit csinálunk. Kitartó munka. Hit abban, hogy meg tudom csinálni, de csak csapatban kivitelezhető
www.kistokaj.hu
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.