Antall György
ügyvéd, vállalatvezető APELSO TRUST Zrt.
Editions
Antall család: 1668 (dörgicsei és kisjenői). Ősei kisnemesek voltak. Az első hiteles oklevél a családról a XV. századból való. Apai nagyapja Id. Antall József (1896–1974) jogász, kisgazda politikus. Felesége, Szűcs Irén (1905–1991) falusi tanító lánya volt, családjában is volt politikus, apja Szűcs István helyettes államtitkári pozíciót töltött be
Arany János Gimnázium (Budapest, 1979); Eötvös Lóránd Tudományegyetem (Budapest, 1984) Jogi Kar - jogász
Egy ideig úgy gondolta, hogy a családi örökséget folytatva politikusi pályára kell lépnie. Van is egy dedikált Batthyány-kötete az apjától, amivel erre a jövőre utalt. 1994 és 1996 között erősen benne volt az MDF, a KDNP és a Fidesz összehozásán. Része volt az MDF szakadásában, illetve az MDNP megalakításában is. Megalapították az MDNP-t – amelynek sorsa nem úgy alakult, ahogy azt elképzelte. Idővel rájött, nem a politika az ő hivatása. 1991-től a Réti & Antall, 2000-től a Réti, Antall & Madl Landwell ügyvédi iroda partnere. Ügyvédként 2000-től olyan helyen dolgozott, ahol megígértették vele a közéleti visszafogottságot, és ez nagyon kényelmes helyzet volt számára. A politika is más lett az általuk elképzelthez képest. Nagyon jól érzi magát a politikán kívül. 2000 és 2017 között Réti Lászlóval együtt a PricewaterhouseCoopers-szel együttműködő ügyvédi irodát vezette. Szakterülete a vállalati tranzakciók, az energetika és a közlekedés, vezető jogászként számos kiemelkedő jelentőségű tranzakción dolgozott a magyar villamosenergia ipar szabályozásától és privatizációjától kezdve, több bank eladásán keresztül, a budapesti közösségi közlekedés újjászervezéséig. A 2010-et követő években egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a családi vagyontervezés, illetve vállalkozói generációváltás témakörének. 33 éve foglalkozott jogászként vállalati tranzakciókkal és családi vagyontervezéssel, mielőtt Illés Istvánnal és Vajai Péterrel megalapították az Apelso Trust bizalmi vagyonkezelést végző társaságot, a jogszabályi keretrendszer kialakulását követően. Az APELSO TRUST az első hazai family office szolgáltató és vagyonkezelő vállalatcsoport. A vállalatcsoport tagjaként az APELSO TRUST Zrt. a Magyar Nemzeti Bank által engedélyezett, független bizalmi vagyonkezelő vállalkozás, amelynek szolgáltatásai a vagyontervezés és -kezelés teljes spektrumát átfogják. Küldetésük: támogatják a magyar családok vagyonának megőrzését és gyarapítását, a különös jogi védettséget igénylő tranzakciók lebonyolítását, valamint a magyar tulajdonú vállalatok hosszú távú stabilitását és generációváltását
Cikkek, interjúk újságokban, folyóiratokban
Szuverén Máltai Lovagrend (tagság, 2010)
Budapesti Ügyvédi Kamara (1988), STEP Hungary Egyesület (2017)
A két lánya
angol felsőfok
Történelem, építészet, címerek, kitüntetések, vonatok
1989-ben egyszer csak a politika közepén találták magukat, a változás évei. A gyermekek születése
Múltba néző - a francia forradalom évfordulóján megnyitott blogját nem a politikának, hanem a francia forradalmi pusztítás és általában a haladás nevében elpusztított kultúrkincseknek szenteli. A kép azonban nem lenne teljes, ha nem mutatná be a nyugati civilizáció és az orosz világ elpusztított kincsei mellett, mindazt a csodát, ami fennmaradt, vagy amit nagy gonddal újjáteremtettek a pusztítás után
A türelem, a kitartás és az igazán nagy ambíció, mely türelmessé tesz
www.apelsotrust.com; www.multbanezo.blogspot.com
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.