Balla Imre
plébános, plébániai kormányzó
Editions
Különleges hatást gyakorolt rá a plébánosa, Balázs Dénes, aki kiváló érzékkel csepegtette a hit titkait a hittanosaiba. Kis gyermekként élte át a hivatásának magját képező élményt: a templomi padból minden áron szeretett volna előmenni az oltárhoz, ahol érdekes dolgok történnek, ahol Jézus van. Ez a vágy a hivatásának az alap vonulata. Élvezettel és szeretettel járt a hittanórákra és a szentmisékre ministrálni, amelyek mindenik alkalommal élményt jelentettek. Hetedikes volt, amikor először szintén hittanóra keretében szó került a papság kérdéséről. Ekkoriban történt a családban egy tűzeset, amelynek következtében hirtelen felnőttként kellett a teendőkhöz hozzáállni. Ekkor határozta el − teljesen gyermekfejjel −, hogy pap lesz. Istenért és az emberekért akarja minden erejét áldozni. Úgy döntött, hogy a gyulafehérvári Kisszemináriumba felvételizik a középiskola elvégzése végett. Ez nemcsak a szüleinek volt meglepetés, hanem a falunak is, hiszen 119 éve nem állt oltárhoz csíkmadarasi újmisés. Nagy lelkesedéssel tanult, mert minden ismeretre, mint jóleső forrásvízre szüksége volt. 2005-ben érettségizett, utána természetesnek tűnt, hogy a további tanulmányait a Teológiai Főiskolán folytatja. A teológiai évek alatt egészen otthon érezte magát Gyulafehérváron. A fejlődés életterét biztosította. Hálát ad a Jóistennek, hogy olyan évfolyamtársakat adott mellé, akik, mint jó tükör és szerető „család” az egyéni és közösségi növekedését biztosították. Ilyés Zsolt spiri atya mutatta meg, hogyan kell papnak lenni. Tőle tanulta a legfontosabb dolgokat, például azt, hogy minden körülményben a Jóistenre kell figyelni, és hozzá kell mindig visszamenekülni. Egy példakép számára, akitől szívesen tanult. 2009-ben először vett részt önismereti csoportba Gyulafehérváron, amelyet Sisak Imola és Sebestyén Ottó vezetett. 2013-ban a lelki gondozói képzés (KALOT) keretében bibliodrámas csoport foglalkozások Varga Pius vezetésével. 2015-2017 Moreno féle pszichodráma asszisztens képzés (alapszint) Varró Éva és Bakk Miklósi Kinga vezetésével és néhány elméleti és speciális képzés. 2019-2020 pszichodráma önismereti csoport Varga Pius és Vormair Emese vezetésével. 2022 - PTK képzés Sisak Imola, 2023 - PTK képzés Sisak Imola, 2024 - PTK képzés Sisak Imola. Időközben Szupervíziós folyamatban is részt vett Bakk Miklósi Kinga vezetésével, számos előadás és kisebb önismereti munkában is volt
2012-től kezdődött a gyakorlati éve, Székelykeresztúton és Brassóban volt egy-egy félévet, tapasztalatot szerezni. Ez elmélyítette az eddigi útja értelmét. Az emberekkel való közös munka arra indította, hogy örömmel, szabadon és szeretettel vállalja a papságot – most már felnőtt fejjel. Szívesen imádkozik azokért az emberekért, akik közé a Jóisten rendelte. Örömmel és várakozással szemléli az egyházmegyéjük kincseit, a lelkiségi mozgalmakat, a világi Krisztus hívők kezdeményezéseit és tevékenységeit. Fiatalos lelkülettel és bátran megy közéjük, mert a Szentlélek fogható jelenlétét és munkáját véli felfedezni, amely a jövőn igazi biztosítéka. 2012-2014-ig Gyimesbükkben segédlelkészként tevékenykedett. 2014-2016-ig Székelyudvarhelyen segédlelkész és iskolalelkészi minőségben dolgozott. Közben a Házas Hétvége lelkiségnek lett az elkötelezett papi tagja. 2016-tól 2022-ig Marosvásárhelyen a belvárosi templom segédlelkésze, valamint a meghurcolt Római Katolikus Iskola spirituálisaként szolgált. 2022. augusztus 1-től a jelenig Korond, Pálpataka és Fenyőkút plébános-kormányzója. A község 5000 lakosból 2500 római katolikusból és 900 unitáriusból áll. Ifjúsági zenecsoportot hoztak létre, mert sok zeneileg tehetséges gyerek van a települése. Felnőtt férfiaknak lelkiségi csoportja felfejlődött, megerősödött, 50 tagja van. Zarándoklatokon vesznek részt, amelyikből közösségek alakultak. Minden évben három napos bejárós biblia tábort szerveznek, 150-170 gyerek vesz részt rajta. Iskolában hittanórát is tart, a fiatalok, a szülők részéről a hozzáállás nagyon kedvező. A zarándoklatok reneszánsza van, újraélesztették a Korondról Csíksomlyóra induló gyalogos zarándoklatot, legutóbb 180 résztvevője volt. A papi jelmondatát János evangélista első leveléből vette: „Megismertük a szeretetet, és hittünk benne.” A bibliai értelemben megismerni megtapasztalást, átélést és magával ragadottságot jelent. Ismerni és szeretni szinonim szavak. Ebben a magával ragadottság folyamatába, mint örvénybe került bele. Isten az, aki irányítja az örvény mozgását. Nem a félelem járja át, hanem a ráhagyatkozás. Erre a csodálatos és végtelen önmagába bele vivő Istenre bízza az életét és papi útját
Nagyon fontos kikapcsolódási lehetőség a testmozgás, kerékpározik hegyi utakon, rendszeresen úszik, és fut
Büszke a hivatására, amiben elindult és ma is örömmel pap. Olyan szerencsés helyzetben van, amit az életében kitűzött célul, azt elérte
Ha azt éli meg hogy a kezdeményezését támogatják nagy sikerélmény, mert visszajelzés, hogy ebben az irányban kell haladni. Gyakran hangoztatja: „Ki? Hogyha nem mi? Mikor? Ha nem most?”
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.