Biography
Profile Photo

Alföldy Jenő

HU

Újságíró, Író, szerkesztő

Editions

Magyarország sikeres személyiségei (2. kiadás)

2018 június

E - EDUCATION

1945-1953 Szemere utcai Általános Iskola Budapest; 1953-1957 Eötvös József Gimnázium Budapest; 1958 közepétől fotózni tanult, a kétéves tanulmányok után 1960-ban fotós szakvizsgát tett; 1963-1969 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakán bölcsészdiplomát szerzett. Az Élet és Irodalom munkatársaként kétéves újságírói képzésen vett részt

CA - CAREER

1957-től a Fővárosi Vízműveknél dolgozott kocsikísérő segédmunkásként.; 1958-1969 az MTI fotóosztályán kitanulta a fotóipart, közben laboratóriumi szakmunkásként dolgozott; 1969 őszén újságíróként alkalmazták az Élet is Irodalom szerkesztőségében, ahol a kétéves újságírói képzést követően a versrovat vezetőjének nevezték ki. 1979-ben az Új Tükör vers- és prózarovat vezetője. 1986-tól a Magvető Kiadó főszerkesztőjeként dolgozott, de két évvel később visszatért az Élet és Irodalomhoz.; 1989–1992 között A hónap versei című tv-műsor szerkesztője volt.; 1991-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségének főszerkesztője lett.; 2001 óta nyugdíjas, azonban részmunkaidőben szerkesztőként 2009-ig tovább dolgozott a Nemzeti Tankönyvkiadónak. 2012-től a Lyukas Óra folyóirat szerkesztőbizottsága tagja

WACW - WRITINGS AND CREATIVE WORKS

Kálnoky László (kismonográfia, 1977); Versek a zsebben (összeállító, szerkesztő, 1978); Fiatal magyar költők (társszerző, 1980); Miért szép? (társszerző, 1981); Élménybeszámoló (tanulmányok, kritikák, 1983); Illyés Gyula emlékkönyv (társszerző, 1984); Vérző zászlók. Benjámin László költészetéről (kismonográfia, 1986); Visszhang (tanulmányok, kritikák, 1986); Szép versek (összeállító, szerkesztő, 1986-1990); Kálnoky László öregkori költészete (tanulmány, 1987); Rend a homályban. Kalandozás a mai magyar lírában (tanulmányok, 1989); Irodalmi fogalomtár A-Z (1993, 1995, 1997); Koppintások. Irodalmi paródiák és utánzatok (1993); Arany és Petőfi levelezése prózában, versben (szerkesztette, 1995); Versek és elemzések a tizenhárom-tizennégy éves diákoknak (tanári kézikönyv, 1995); Olvasmánynapló Mark Twain Koldus és királyfi című regényéhez (1997); Példázatok. Csanádi Imre költői világa (kismonográfia, 1997); Menekülő szív. Kálnoky László emlékezete (összeállító, 2000); Haza, a magasban I–II. (társszerző, 2002); Halandó kézzel halhatatlanul. Elemzések és tanulmányok Illyés Gyula verseiről (2003); Másodvirágzó. Csanádi Imre emlékezete (összeállító, 2003); Arany öntudat. József Attila-tanulmányok (2005); Csanádi Imre: Hajnali káprázat (szerkesztette, 2005); „Egy szenvedély margójára” (műelemzések, 2005); Irodalom 5. Olvasókönyv az ötödik évfolyam számára (2005); Irodalom 6. (2006); Ady Endre versei (válogatta, 2006); Templomépítők. Költők, könyvek, versek (2006); Irodalom 7. - Olvasókönyv (2008); Irodalom 8. - Olvasókönyv (2008); Csanádi Imre költői világa I-II. (2009); A Hívó Hang - Bevezetés Tornai József világába (2013); Közelképek írókról, MMA - Tornai József (2016). Felső tagozatos osztályoknak készült irodalom tankönyveiből diákok százezrei tanultak

AW - AWARDS

1976 Szocialista Kultúráért díj; 1979 Minisztériumi Nívódíj; 1984-ben irodalmi munkásságát József Attila díjjal ismerték el; 1985 SZOT-díj; 1988 a Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja; 2004 Tekintet díj; 2007-ben elnyerte a Tankönyvesek Országos Szövetsége által adományozott érdemes tankönyvíró címet.; 2014 Arany János-díj; 2015 A Magyar Érdemrend lovagkeresztje

H - HOBBY

Gimnazista éveiben versenyszerűen úszott, edzője Németh János, Jamesz bácsi volt

ROS - REASON OF SUCCESS

Az ember szeresse azt, amit csinál. Nem szabad szolgai módon gondolkodni, a munkában is meg kell valósítania a saját szabadságot. A szabályok betartása maga is művészet, játék sincs szabályok nélkül.

B - BORN

Information available only in printed publication available in libraries.

P - PARENTS

Information available only in printed publication available in libraries.

MS - MARITAL STATUS

Information available only in printed publication available in libraries.