Abonyi Lajos
Pedagógus, történelem-német szakos középiskolai tanár, az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat első elnöke
Editions
1956-tól 1964-ig az Eleki Állami Általános Iskola (ma: Dr. Mester György Általános Iskola) diákja volt, ahol Hoffmann Lujza tanító néni nagy szeretettel tanította őt elsős és másodikos korában a nagy létszámú fiú osztályban. 1964-1968 között az Eleken akkor alakult Gimnáziumban tanult tovább, az ún. 5+1-es rendszerben, ezért az érettségi bizonyítvány mellett mezőgazdasági gépszerelő oklevelet is kapott. Már 6 éves korában eldöntötte, hogy tanár lesz, Érettségije után a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára jelentkezett. Humán beállítottságú volt, ezért választotta a történelmet és - ugyan otthon a szülők nem használták a német nyelvet, azt a középiskolában tanulta - mellé 2. szaknak a németet. Sikeres felvételijét követően előfelvételisként behívták sorkatonai szolgálatra és 1968. szeptember 1-től – 1969. augusztus 3-ig Hódmezővásárhelyen katonáskodott. A gimnáziumban heti 5 órában tanulta a matematikát, az ott szerzett tudása itt gyümölcsözött. Leszerelése után 1969-ben kezdte el egyetemi tanulmányait Szegeden és 1974-ben kapta kézhez történelem-német szakos tanári diplomáját. Doktori disszertációja alapja „Elek története a betelepüléstől a jobbágyfelszabadításig” című egyetemi szakdolgozata volt, melynek megvédése után 1977-ben egyetemi doktorrá avatták
1974. augusztus 15-én került Orosházára, a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola tanári karába. A középiskolában mindkét szakot elkezdte tanítani. 39 éven át oktatta a történelmet és a német nyelvet, miután a középiskola 8 osztályos gimnázium lett, még az is előfordult, hogy volt tanítványa unokáját is tanította, 2013-ban májusában köszönt el az intézménytől, 2013. szeptemberétől az Eötvös József Általános Iskola tanára
A Neue Zeitung nevű német nyelvű hetilapban jelentek meg írásai, az újság által közölt cikkeket Ludwig Aufmuth-ként írja alá
A középiskolában kezdő tanárként 8 éven át szervezte az Országjáró diákok Körét, a KISZ keretében rendszeresen vettek részt az országos találkozókon. A gimnáziumban 1988-ig KISZ tanácsadó tanár volt, a nemzetközi kapcsolatok szervezése, kiépítése még az ifjúgási szervezetnél végzett munkájából adódott. 1989-ben kezdett el kiépíteni egy kapcsolati rendszert Münster É-Rajna Westfáliában. amibe a diákságot is bekapcsolta, 1993-ban jött létre a Münster Alapítvány, ami 2013-ig működött. Eközben elnöke volt Gyopárosfürdőért Alapítványnak is. 1998 nyarának végén kezdeményezte az Orosházi Német Kisebbségi Önkormányzat megalapítását. Képviselőtársai a választás után annak 1. elnökévé választották. Közéleti tevékenysége két alapelvén nyugszik, ezek a humanitás és a tolerancia, ha ezek megvannak el tudja fogadni az embereket. Az eltelt évek alatt 13 nagykövetet fogadtak a városban, legutóbb 2020-ban a svájci nagykövet járt náluk. Mindez nagyban emelte az önkormányzat presztízsét is, amellett hogy a jól működő kapcsolatoknak kulturális és gazdasági hatásai egyaránt vannak
1998-ban Oktatási Minisztériumi Dicséret, amit Magyar Bálint oktatási minisztertől vett át; 2004: Orosháza Kultúrájáért Díj; 2006 Orosháza Városáért kitüntetés; 2009: „Békés Megyei Német Kisebbségért 2009” Díj; 2013: Scolo Pro Scola – Pedagógusi tevékenységét Díj; 2013 Táncsics díj
Jelentős részt vállalt a Deutsche Sprachdiplom képzési forma kiépítéséből, ennek eredményeként évente a Táncsics Mihály Gimnáziumban közel 20 tanuló tesz olyan nyelvvizsgát, amivel német főiskolákra és egyetemekre is beiratkozhatnak
Diákkorában sportolt, kézilabdázott, pályakezdő tanárként a testnevelés tanárnő rábízta a kézilabda leánycsapatot, ő lett a gimnáziumban a lányok edzője. Az utóbbi években szeret kertészkedni. Ha nem tud kint tevékenykedni a szabadban, régi barátaihoz, a könyvekhez fordul, ma is kedvelt időtöltése az olvasás. Szabad idejében szívesen veszi kézbe a vasalót, nagyobb darabokat vasalva remekül tud elmélkedni, ilyenkor fejben összerakja egy-egy beszédét, vagy egy következő rendezvény programjának tervezésén töpreng
Az identitás egyfajta belső kényszert jelent, az ember meg akar felelni a saját maga által felállított mércének. Az utóbbi években szülei, nagyszülei sorsának megismertetését tűzte maga elé feladatul, azt érezve, mintha ezzel adós lenne. Úgy véli, a kitartás és az alapos szakmai tudás elengedhetetlen a kitűzött cél sikeres eléréséhez.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.