Biography
Profile Photo

Babracsán Máté

HU

Vállalkozó, lelkész, spirituális vezető

Editions

Magyarország sikeres személyiségei (4. kiadás)

2020 június

E - EDUCATION

1981-1989 között Mohácson a Park utcai Általános Iskola diákja volt, ahol ének - zene tagozatos osztályba járt, Tanító nénije, Gettó Mária, aki egyben osztályfőnöke is volt, sokat foglalkozott velük, egy orosz népdalra koreografált darabbal megnyerték a „Játsszunk Bábszínházat” c. Tv vetélkedőt. A 3. osztálytól a mohácsi zeneiskolába is járt, ott szintén megnyertek egy országos versenyt, Viktor Máté Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, zeneszerző rockoperettjével. A tanulás és a zene mellett sportolt is, atletizált és focizott. Edzőjétől, Filákovics István tanár úrtól tudta meg a hírt, aki megállította az utcán és tudtára adta, hogy felvették ugyanabba a középiskolába, ahová jelentkezett, de nem a gépész szakra, hanem a növénytermesztő osztályba. Így lett 1989-től a Dr. Marek József Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola tanulója, ahol egy remek osztályba, jó csapatba került, mai napig megszervezi a társaságnak az osztálytalálkozókat, hogy összejöhessenek. A 4. év végén érettségi vizsgát tett, majd további egy év tanulás után 2004-ben növénytermesztő és növényvédelmi technikus végzettséget szerzett. Utána két helyre is jelentkezett, Pécsre a Janus Pannonius Tudományegyetemre biológusnak, de mellette a Központi Papnevelő Intézetbe is, hogy teológiát tanuljon, amire a hímesházi papnál hétvégente tartott összejövetelek miatt kapott kedvet. Végül Szegedre került, biológiát és matematikát tanult a gödöllői egyetem kihelyezett tagozatán. A Szegedi Élelmiszeripari Főiskola kollégiumában lakott és elvégezte a nulladik évfolyamot. A teológia továbbra is érdekelte, ezért belevágott a 2 napos felvételibe, és számára is csodával határos módon sikeresen vette az akadályt, felvételt nyert Budapestre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára. A felvett 120 hallgatóból az első félévi vizsgák után 40-en maradtak, mert nem volt könnyű megfelelni Rózsa Huba Széchenyi-díjas egyetemi tanár, teológus, a katolikus bibliatudomány egyik vezető szakembere, az Ószövetség kiváló ismerője vagy Vanyó professzor úr elvárásainak. 2000-ben szerezte meg középiskolai hittanár diplomáját, majd ugyanezen évtől az egyetem jogtudományi karán kánonjogot tanul. 2002-2004 között a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola posztgraduális képzését végezte el etika szakon, mellyel etika tanári diplomát szerzett. Szakdolgozatát az 5 világvallásból írta. 2001-től teológiai, etikai tanulmányaival párhuzamosan elkezdte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági- és Társadalomtudományi Karán is a tanulmányait, levelező szakon, ennek köszönheti, hogy közgazdász szemmel is tudja nézni a világot. Angliába kerülve 2008-tól a Wilson College Nyelviskolában, hazatérve 2010-től az Attila Király Népfőiskolán tanult

CA - CAREER

Budapesten töltött egyetemista évei alatt mindenféle munkát talált, számtalan területen kipróbálta magát. 2000-2001-ben az Első Pesti Telefon Társaság Rt-nél telemarketinges, a következő két évben a Kámzsa B és B Kft. területi képviselőjeként ajándék nagykereskedőkkel, hazai szállodaláncok, mint a Le Meridien, az Intercontinental, Hotel Danubius és ajándékbolt hálózatok képviselőivel való kapcsolattartás a feladata. 2004-től már saját vállalkozásában, az Adminex Reklámügynökség Kft-ben dolgozik. Itt a legkülönfélébb nyomdai munkáktól kezdve a rendezvényszervezésig sokrétű tevékenység folyt, az esküvői meghívóktól az utcai harc fesztivál megrendezéséig belefért számtalan terület. Budapestről 2008-ban Angliába költözött, ahol egy egészen új feladatot vállalt, séf volt Londonban a Vital Ingredient-nél. Hazatérte után mezőgazdasági őstermelő lett, 2010. szeptember 16-án megnyitotta Mohácson az üzletét, „Magyar Ízek Boltja” néven. Az volt az elképzelése, hogy egy olyan termelői boltot akar elindítani, amelyben a helyi termelők, kis manufaktúrák terményeit, portékáit találja meg a vásárló. Elsősorban a Mohács és környéki gazdákat kereste meg, tőlük vásárolta meg a zöldséget, gyümölcsöt, a helyi borokat, de távolabbról is „befogadott” néhány arra érdemes terméket, így a 2011-es busójáráson a Cserpes joghurtokat kóstoltatták nagy sikerrel. Az üzlet már egy évtizede működik, változatlanul az eredeti elképzeléseknek megfelelően. A boltban saját terményeit is árusítják, hiszen a mezőgazdasági termelés nem idegen tőle. Budapestről is hazajárt művelni az Újmohácson megmaradt családi birtokot, amit később meg is örökölt a nagyszüleitől. A tanya melletti mintegy 2 hektárnyi területen abszolút ökogazdálkodást folytat, nincs semmiféle vegyszerezés, műtrágyázás, viszont használja a régi jól bevált agrártechnikákat, mint a vetésforgó, a magokat és növényeket visszaveti, maga szaporítja. Van a hatalmas kertben szinte minden, ami még hiányozna, azt folyamatosan beszerzi és telepíti, így pl. Székelyföldről a tönkölyt és az ipari kendert. A konyhakerti zöldségfélékből megtermelt többlet, a gyümölcs az üzletben talál gazdára. A tanyaépület felújítása jelenleg folyamatban van, úgy tervezi, amint elkészül, párjával kiköltöznek ebbe a saját kezük munkájával megteremtett Paradicsomba

LS - LANGUAGE SKILLS

Angol

H - HOBBY

Az általános iskolában énekelt, a zeneiskolában 6 éven át hegedülni tanult, és még sportolni is maradt ideje. Munka mellett az aktív sport már nem fér bele a mindennapokba, jó kondíciója megőrzéséről az újmohácsi hatalmas kert gondoskodik, ahol mindig van valami tennivaló

OA - OTHER ACTIVITIES

2006. október 23-a vízválasztó nap volt az életében. elindult benne egy folyamat, elkezdte keresni a választ a kérdésre: Ki vagyok én? Kutatva az ősi történeteket egyre közelebb került a válaszhoz. Ma már úgy érzi, egy fénymunkás lett, egy fáklyahordozó spirituális vezető, ezért egy iskolát készül elindítani, ahol átadhatja a fiataloknak mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az évek alatt megszerzett

ROS - REASON OF SUCCESS

A siker záloga a hitelesség.

B - BORN

Information available only in printed publication available in libraries.

P - PARENTS

Information available only in printed publication available in libraries.

MS - MARITAL STATUS

Information available only in printed publication available in libraries.