Biography
Profile Photo

Albeck Péter

HU

fogorvos

Editions

Magyarország sikeres személyiségei (6. kiadás)

2022 június

E - EDUCATION

2005-ben Szekszárdon a Garay János Gimnáziumban érettségizett. 2012-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán fogorvos szakon végzett

CA - CAREER

2012-ben az első munkahelye Zalaegerszegen volt, a nyári gyakorlat során kapott tőlük állásajánlatot. Szerencsés, hogy odakerült, mert egy nagyon korszerűen felszerelt magánrendelő volt. Nagy szaktudású orvos mellett tanult. Itt szerezte meg a konzerváló fogászat, és fogpótlástan szakvizsgát. 2016-ban került fel Budapestre, könnyen talált munkát szintén egy nagy forgalmú rendelőben, elsősorban külföldi ellátással foglalkoztak. Ezért a COVID19 járvány miatt 2020-ban nehéz helyzetbe került. Addig az ott töltött munkaidő alatt dán páciensekkel foglalkozott, ezért gyakran utazott Dániába állapotfelmérésre, ez megszűnt. 2020-ban egy másik jónevű rendelőbe került, nagy betegforgalommal, és magyar páciensekkel dolgoztak. Mindegyik helyen nagy gyakorlati tapasztalatot szerzett a szakma minden területén. Ezért 2021-ben saját fogorvosi vállalkozást indított el az iDentity Clinic Kft.-t. Több fogorvossal jól működő rendelőt szeretne kialakítani, mint orvos vezető. Saját ötletből fogászaton belül fogtechnikai vállalatvezetési szoftverfejlesztésbe kezdett. Erre alapított 2017-ben egy céget a Smilestone Kft.-t. Ez fogtechnikai laborok ügyviteli rendszere, amit azóta is folyamatosan fejlesztgetnek, építgetik. Az adminisztratív munka 90%-át megspórolja, a cégen belüli és a fogorvossal történő információáramlás hiányosságaiból adódó félreértéseket, hibákat segít kiküszöbölni. Időt spórolnak, azonnal hozzáférnek a fogtechnikai a megrendeléshez. Ennek a felelőse, amelyhez fejlesztőcsapat is társul. Az alkalmazás felülete jelenleg magyar és angol nyelven elérhető, mert szeretnének külföldre nyitni, hogy a szoftverek nemzetközi szinten ismert, nagy lefedettséggel rendelkezzenek. A tervei között szerepel még Budapesten a fogászatban magas színvonalú, specialista rendelőt létrehozni minél szélesebb palettával

ME - MEMBERSHIPS

Öcsényi Repülőklub SE elnöke, igyekszik a működését a legjobb irányba terelni

H - HOBBY

A vitorlázórepülés gyerekkorától vonzotta, mert édesapja is vitorlázórepül ezért a repülőtéren „nőtt fel”, és sportként vonzotta. Ez egy szenvedély, egy megszállottság. Fontos, hogy ezt a környezete elfogadja. 30 éve síel, kisgyerek korától horgászik. Nagyon szeret kertészkedni.

PMM - PERSONAL MAGIC MOMENTS

Sok jó dolog történik vele amire büszke, nehéz kiemelni konkrétumot. Legnagyobb sikere, hogy 2020-ban többet foglalkozott a vitorlázórepüléssel, és sikerült egy országos rekordot felállítani. Eddigi eredményei, ahová eljutott. Sikerült saját rendelőt létrehozni

ROS - REASON OF SUCCESS

Gyerekkorától olyan közegben nőtt fel, ahol mindenben támogatták. Bátran belevág bármibe. Magasak az elvárásai magával és másokkal szemben is. Nem elégszik meg kompromisszumokkal. Hosszú távon a kitartás megtérül, és jól működik

WEB - WEBSITE

www.identity-clinic.hu

B - BORN

Information available only in printed publication available in libraries.

P - PARENTS

Information available only in printed publication available in libraries.

MS - MARITAL STATUS

Information available only in printed publication available in libraries.