Biography
Profile Photo

Ács Pongrác

HU

Egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Fizioterápiás és Sporttudományi Intézetének igazgatója, dékánja. A PTE-PEAC egyesületének elnöke és egyben az asztalitenisz szakosztály vezetője

Editions

Magyarország sikeres személyiségei (7. kiadás)

2023 június

E - EDUCATION

1983-tól 1991-ig járt az Apáczai Nevelési Központ 1. számú Általános Iskolájába Pécsett. A mai napig szívesen emlékszik vissza Jancsula Dezső tanár úrra, aki történelmet tanított neki, és több tanulmányi versenyen is elindította. 1991-től 1995-ig a Széchenyi István Gimnázium tanulója Pécsett. Ekkor már intenzíven sportolt - a sportágak közül végül az asztaliteniszt választotta -, napi szinten voltak edzései, amelyeket az iskola is támogatott. 1993-1995-ig az iskolán belül elvégzett egy középfokú külkereskedelmi és áruforgalmi szaktanfolyamot. 1995-2000-ig a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatója, ahol testnevelő tanári diplomát szerzett. 1998-től 2000-ig a Semmelweis Tudományegyetemen (SOTE) tanult, ahol asztalitenisz edzői másoddiplomát szerzett. Az egyetem korábbi dékánja, az asztalitenisz szakosztály vezetője Dr. Farkas Ferenc biztatta a továbbtanulásra, így 2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója lett, 2003-ban marketing szakirányon közgazdász egyetemi diplomát kapott. 2003-2006 között a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Regionális politika és Gazdaságtan, doktori képzését végezte el, témavezetője Dr. Rappai Gábor volt. Nála kezdte el a tudományos munkát a statisztika tanszéken, neki és az ott tanultaknak köszönheti logikai gondolkodásmódjának fejlődését, a modellezés és az előrelátás képességét. Doktori fokozatát (PhD) 2007-ben kapta meg, summa cum laude minősítéssel, „A magyar sport területi versenyképességének helyzetfeltáró empirikus vizsgálata” c. dolgozata megvédésével. 2008-ban a Testnevelési Egyetemen asztalitenisz szakedzői oklevelet is szerzett. 2013-ban habilitált a Nyugat-magyarországi Egyetemen

CA - CAREER

Munkáját 2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán, mint óraadó tanár kezdte meg. Azóta itt is a Pécsi Tudományegyetemen oktat, és kutat az egészség és sporttudomány terén. Jelentős a tananyagfejlesztő munkája, amelynek a tehetséggondozásban van nagy szerepe. 2008-tól egyetemi adjunktus, majd 2013-ban docens lett. 2014-től dékánhelyettes a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán (ETK), 2019-től általános dékánhelyettes, majd 2021-től az ETK dékánja. Számos tantárgyat oktat, pld. sportstatisztikát, sportközgazdaságtant, kutatásmódszertant, közismeretei alapismereteket, sport-vállalkozástant, rekreációs menedzsment ismereteket. A sporttudományi ismeretek szigorlatvezetője, szakmai gyakorlatokat tart, de oktatja a biostatisztika és kutatás módszertanát is. Részt vesz a hallgatók tudományos munkájának vezetésében az OTDK. versenyekre való felkészítésében, és a PhD témavezetésében. Eddig több, mint negyven hallgató szakdolgozati témavezetője volt. Számos konferenciának, továbbképzésnek a szervezője. 2008-ban a Sport-Üzlet-Gazdaság című konferencia főszervezője Pécsett. Sportszakember továbbképzés című konferencia főszervezője 2009-ben, Mindentudás Egyeteme c. videokonferencia szereplője 2010-ben és 2011-ben. Sport és Életminőség Nemzetközi Sporttudományi Konferencia főszervezője volt 2010-ben ugyancsak Pécsett. Irányította az V. Országos Edzői Kongresszust 2011-ben. Közben arra is marad energiája, hogy az egyetem életében elnyerhető pályázatokat nyomon kövesse. Az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkársága felkérésére a Sportgazdasági kutatócsoport vezetőjeként, a magyar sport területi versenyképességének vizsgálata, valamint a hazai sportpiac szponzor attitüd vizsgálatának vezetője, projekt-gazdája. A hálózati kutatások címen a fiatalkorúak életminőségének vizsgálatában vezető kutató. A Társadalmi Megújulás Operatív Program Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés projekt (Sportszakember képzés az életminőség szolgálatában) szakmai vezetője, projektmenedzsere. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Sporttudományi Társaság által kiírt kutatási pályázaton: A magyar társadalom sportfogyasztási szokásainak vizsgálata fókuszban az életminőség és az egészség c. kutatás vezetője. Munkatársaival kifejlesztettek egy olyan népegészségügyi applikációt, ami az embereket arra ösztönzi, mozogjanak otthon minél többet, megálmodtak egy olyan 3D-s testszkennert, amivel már több mint kétezer gyermeket mértek fel. Előadói, kutatói tevékenysége mellett párhuzamosan komoly sportpályafutást mondhat magáénak az asztalitenisz területén. Általános iskolás korában focizni kezdett, amit 13 évesen egy sérülés miatt abba kellett hagynia, ekkor váltott az asztaliteniszre. Edzőként ma már tudja, hogy jobb lett volna korábban elkezdeni a pingpongot, de makacssága, kitartása, terhelhetősége pótolta az elmulasztott éveket. Már középiskolás kora óta versenyez is a sportágban, a PEAC csapatában pedig Extraligás asztaliteniszező volt. A Magyar Edzők Társaságának tagja, Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség asztalitenisz szakági szakreferense, a Tempus Közalapítvány regisztrált szakértője: a szakképzés, felsőoktatás és K+F területén. Magyar Asztalitenisz Szövetség edzői és szakosztályvezetői bizottságának tagja. A Magyar Egyetemi és Főiskolai asztalitenisz válogatott szövetségi kapitánya. A PTE-PEAC asztalitenisz extraligás csapatának edzője. Első osztályú asztalitenisz játékos. Négy alkalommal képviselte hazánkat, a Pécsi Tudományegyetemet az asztalitenisz egyetemi-főiskolai világbajnokságon, valamint Universiadén (egyetemi olimpia). Sporteredményei: hatszoros Magyar Bajnok, a Pekingi Universiadén (egyetemi olimpia) asztalitenisz sportágban a Magyar válogatott tagjaként a legjobb nyolc játékos közé került, Monostori Péterrel párosban, egyetemi világbajnokságon a bronzérmet szerzett Magyar Egyetemi Válogatott szövetségi kapitánya. Nyolc alkalommal nyert asztalitenisz Magyar bajnokságot edzőként, az ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokságon egyéni második helyezett, Zombori Dávid edzője, négy alkalommal Pécs város kitüntetettje, (kiemelkedő játékos, illetve edző). Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szintén kitüntette az egyetemi világbajnokságon nyújtott teljesítménye elismeréseként (világbajnoki harmadik). A nemzetközi Interkupa győztes PTE PEAC AAM vezetőedzője (2010). Igazi csapatjátékos, mint az oktatói, mint a sporttevékenységében. Igaz ez a felsőoktatásban betöltött pozíciójára, és a PEAC-ban végzett sporttevékenységére is, az egyik területen elért sikerei segítik a másikban is az eredmények elérését. A lengyelországi II. János Pál egyetem honoris causa professzora.

WACW - WRITINGS AND CREATIVE WORKS

Tudományos és felsőoktatási közleményeinek száma közel 550, ebből 23 monográfia és szakkönyv szerzője, társszerzője

AW - AWARDS

A II. János Pál Pápa Egyetemen (Lengyelország) 2018-ban az első magyar díjazottként kapta meg a Doctor honoris causa címet. 2020-ban a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át

ME - MEMBERSHIPS

A Magyar Statisztikai Társaság tagja; MTA Köztestületi tag; MTA PAB Statisztikai Munkabizottságának titkára; PAB, Sporttudományi Munkabizottság tagja; A Magyar Sporttudományi Társaság, Sport és Gazdaság szakbizottságának titkára; A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának Sportjogi Tudományos Kutatóintézetének bizottsági tagja; A Magyar Sporttudományi Társaság „Sportinnovációs” szakbizottságának tagja, a közgazdász kör vezetője

ACH - ACHIEVEMENTS

Joggal lehet büszke arra, hogy nagyon fiatalon, 40 évesen habilitált, és docensi kinevezést kapott, mint ahogyan arra is, hogy sok tanítványából - akiket évekig edzett - lett kiváló diplomás szakember, és a velük évek alatt kialakult emberi kapcsolatok a mai napig tartanak

LS - LANGUAGE SKILLS

Angol, német

H - HOBBY

Oktatói, kutatói munkája, dékáni, intézetvezetői feladatai és a hétvégi meccsek mellett nagyon kevés a szabad ideje, gyakorta az éjszakákat is az elmaradt munkákkal tölti, hogy legyen pár szabad órája, amit a családdal, a gyermekeivel tölthet

ROS - REASON OF SUCCESS

A sport és a munka számára együtt alkotnak egy egészet, hiszen mindegyik visszahat a másikra, de mindkét területen a sikerért nagyon sokat és nagyon keményen kell dolgozni. Fontos, hogy maradjon meg az a késztetés az ember egész életében, hogy mindig többet akarjon annál, mint amit már elért.

B - BORN

Information available only in printed publication available in libraries.

P - PARENTS

Information available only in printed publication available in libraries.

MS - MARITAL STATUS

Information available only in printed publication available in libraries.

CH - CHILDREN

Information available only in printed publication available in libraries.