Ábrahám Tibor
Élelmiszeripari gépészmérnök, mérnöktanár
Editions
A család tősgyökeres nagykőrösi, apai nagyapja a város katolikus iskolájának volt az igazgatója, emellett zeneszerzéssel foglalkozott. Anyai nagyapját Komáromy Kálmánt Horthy ütötte vitézzé. Harcolt az I. világháborúban, az olasz fronton megsebesült, így került haza Magyarországra
1951-1959 Petőfi Sándor Általános Iskola Nagykőrös; 1959-1963 Arany János Gimnázium Nagykőrös - érettségi, 1963-1968 Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar - élelmiszeripari gépészmérnök diploma, mérnöktanári oklevél; 1981-ben szerzett doktori címet a Budapesti Műszaki Egyetemen. Doktori értekezését a "Nem newtoni folyadékok hőkezelése" címmel írta; 1986-1988 Budapesti Műszaki Egyetem gazdasági-mérnök diploma
1968-ban kezdett el dolgozni a Nagykőrösi Konzervgyárban, 1971-ig üzemi főgépész, 1974-ig vállalati TMK-vezető, majd műszaki igazgató helyettes, 1977-1992 között vezérigazgató helyettes. 1992-től 1999-ig a francia érdekeltségű Bonduelle Konzervipari Kft. első alapító vezérigazgatója, utána 2004-ig a Kecskeméti Konzervgyár Rt. igazgatója. Szakmai munkássága mellett oktatói munkát végzett a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben, eleinte a nappali tagozaton, később a felnőttképzésben
Heti Hírek Dél-Pest megyei közéleti lap tulajdonosa és főszerkesztője
1970-től összesen 4 szolgálati szabadalma van, 25 %-os szerzői aránnyal, melyet Mühl Jenő a Nagykőrösi Konzervgyár egykori főmérnöke (50 %), és Szathmári Gyula fejlesztési osztályvezetővel (25 %) alkottak meg: G353 palettázó gép, mely hengeres edényeket (konzervdobozokat és üvegeket) rak rakodólapra, G360 palettázó gép, mely hengeres edényeket rak rakodólapra 2x-es teljesítménnyel, mint a korábbi típus, G361 depalettázó gép, hengeres edényzeteket szed le nagy teljesítmény mellett rakodólapról. Fordított műveletét végzi annak, amit a G353-as és G360-as palettázók valósítanak meg, G357 palettázó gép, hasáb alakú csomagokat (kartondoboz és zsugorfóliás csomag) rakodólapra rakó gép. Megjelent szakmai tárgyú könyvei: 1977 Zöldség- és gyümölcsfeldolgozás előkészítő műveletei, 1980 A betakarítástól a csomagolásig, 1983 Konzerv- és hűtőipari géptan gyakorlatok, 1989 Fémcsomagoló szerek, 1991 Konzervipari Kézikönyv; 2008 Volt egyszer egy konzervgyár. Humán és politikai jellegű munkái: 2004 Gondolatok, forgácsok, szilánkok, 2007 Hétköznapi gondolatok, bölcsességek, történetek, 2009 Gondolatok az életről, annak dolgairól, meg értelméről, 2011 Elmélkedések, gondolatok, tapasztalatok, 2006 Kacsák, 2011 Periszkóp, 2013 Forgácsok; Folyamatosan publikált a "Konzerv és Paprikaipar", valamint az "Anyagmozgatás és csomagolás" nevű szaklapokban. Ma rendszeresen ír a Heti Hírek Dél-Pest megyei közéleti lapba, melynek tulajdonosa és főszerkesztője egyben
A Nagykőrösi Kosárlabda Klub elnöke volt tíz éven keresztül, 2014-től a Jobb Nagykőrösért Civil Egyesület elnöke
Első szakmai elismerését 1969-ben kapta. Kiváló Ifjú Mérnök címet nyert egy fiatal mérnökök részére meghirdetett pályázatra benyújtott dolgozatával. 1974-ben Kiváló Újító, 1975-ben az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója; 1976: Nívó Díj a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület (MÉTE) által - a kiváló előadói teljesítményeiért - adott elismerés, 1977-ben, 1982-ben és 1984-ben Kiváló Arany Fokozatú Feltaláló Kitüntetés; 1982-ben a Magyar Konzervipar Legjobb Egyszemélyi Újítási Elbírálói Díjával tüntették ki; 1982-ben az Országos Vezetőképző Központ vállalatvezetői komplex tanfolyamának kitüntető oklevelét adományozta részére. 1988-ban megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát; 1996: Nagykőrös Város Pro Urbe Díj, 1999-ben MTESZ-díjat kapott szakmai, tudományos és társadalmi munkássága elismeréseként. Oktatói munkáját a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet Emlékéremmel, míg a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Kara az ott folyó oktatói, kutatói tevékenység támogatását Oklevéllel ismerte el. 2004-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Élelmiszertudományi Kara Pro Facultate Emlékéremmel díjazta a kar érdekében végzett tevékenységéért. 2015-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnök és Biomérnöki Kar Tanácsa a Kar Tiszteletbeli Oktatója címet adományozta részére. 2015-ben Magyarország földművelésügyi minisztere Életfa emlékplakett bronz fokozatával tüntette ki életműve elismeréseként
2002-2005 között a Magyar Tartósítóipari Szövetség elnöke, majd alelnöke, 2006 és 2008 között a Tartósítóipari Szövetség és a Hűtőipari Szövetség egyesülése után a szövetség alelnöke
Német. orosz, angol, francia
Gimnazista kora óta sportol, 1962-ben második helyezett lett Egerben 100 m-es mellúszásban az Országos Középiskolai Úszóbajnokságon. Akkor még tengerésznek készült, mára hobbiszinten maradt meg számára az úszás és a hajózás, Egyetemi hallgatóként kosárlabdázott, a MAFC NB-I-es csapatában játszott. A sport mellett szabad idejét olvasással, írással tölti ki, az elmúlt évtizedben több könyve, írása jelent meg
Felejthetetlen élménye az a beszélgetés, amit Kovács Sándorral, a Nagykőrösi Konzervgyár akkori igazgatójával folytatott, ami meghatározta a pályaválasztását és ezzel a több évtizeden át tartó sikeres szakmai jövőjét a konzerviparban. Az a felismerés is fontos pillanat volt számára, hogy képes szakmai könyvek megírására, és az is, hogy 1998. után - kihasználva újságírói, szerkesztői vénáját - Heti Aranyeső néven újságot alapított, mely ma is megjelenik Dél Pest megyében Heti Hírek néven
Társadalmi szerepvállalása 1988-ban kezdődött, a nagykőrösi MDF szervezetében, majd az SZDSZ színeiben 1990 és 1998 között megyei listáról bekerülve országgyűlési képviselő volt. 1992-től kezdve hat éven keresztül volt a parlamentben a gazdasági bizottság tagja. 1998 óta nem tagja egyetlen pártnak sem, de a közösségért mind a mai napig aktívan tevékenykedik, elsősorban szülővárosában, Nagykőrösön
Szükség van az élet minden területén - nem csak a sportban, hanem a mindennapi munkában is - a kitartásra, az akaratra, arra, hogy higgyen magában az ember. Nem szabad mindig a könnyebb utat választani, küzdeni kell, hogy minél többet hozzon ki magából. Csak kevesen vannak, akik felvállalják az ismeretlen utat, pedig néha vállalni kell az ütközéseket, hogy előre lendüljenek a dolgok, mert sikereket küzdelem árán, kitartó munkával lehet csak elérni.
http://hetihirek.hu
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.