Árvai Zoltán
ügyvezető igazgató
Editions
1976 - 1984 Általános Iskola, Tápiószentmárton; 1984 - 1988 Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium - érettségi bizonyítvány; 1991 Irányítástechnikai, villamosautomatikai üzemmérnök diploma; 1991 - 1993 Sorkatonai szolgálat - hivatásos járművezetői jogosítvány minden kategóriában; 2006 Szolnoki Külkereskedelmi Főiskola, Szállítmányozói és Logisztikai Szak - szállítmányozói és logisztikai menedzser diploma
Pályafutását döntően meghatározta gyermekkori élményei, melyben szülei révén gyakran láthatta a mezőgazdasági terménybetakarításokhoz kapcsolódó szállítmányozási munkákat. A honvédségnél lehetősége nyílt Kiskőrösön és Cegléden szinte az összes harcjárművet, tehergépjárművet megismerni, vezetni, és a dandárparancsnok sofőrjeként is tevékenykedni. Leszerelését követően 1993-ban elhatározta, hogy egyéni vállalkozóként fuvarozással kíván foglalkozni, és megvásárolta az első tehergépjárművét, egy Pillangó MTS Skoda típust. Kapcsolódva gyermekkori, és honvédségi tapasztalataihoz elsősorban belföldi agrárlogisztikai tevékenységeket, majd folyamvízi hajózáshoz fel- és lefuvarozást végzett. Néhány éven belül már 5 fős csapattal és 5 járművel végezték a tevékenységüket. Önmaga is 12 évig vezetett, megismerve ezzel a bel- és külföldi kamionos munka rejtelmeit. Munkája és főiskolai tanulmányai mellett, 2004 - 2006 között a Praktika Kft. napi fuvarszervezési feladatait is végezte 70 db tehergépjárműre vonatkozóan, ezzel komoly szakmai gyakorlatot szerezve erről a szakterületről is. 2006-ban alapította meg cégét, a Pannonlog Transport Kft-t. Fuvarközvetítés, spedíció, folyamhajó ki- és berakodás volt a fő tevékenységi körük, irodáik üzemeltek a Csepeli Szabadkikötőben, és Nyíregyházán. 2009-től leszűkítve az addigi széles tevékenységi és partnerkörüket saját járműpark kialakítását kezdte meg, és döntően a közúti fuvarozásra koncentráltak. Bevezették és mai is fenntartják a GMP+ minőségbiztosítási tanúsítványt, ezzel garantálva a takarmánygabona szakszerű és higiéniai előírásoknak megfelelő fuvarozását. Speciális pótkocsikat vásároltak, melyek egyben gabonaszállításra és normál kereskedelmi áruk biztonságos fuvarozására is alkalmasak, a Dekra német minőségbiztosító cég által kiállított certifikáttal rendelkeznek. Újhartyánban, az M5 autópálya mellett megnyitották a 4,5 ha méretű I. sz. telepet, majd a II. sz. telepet. 2016-ban szervízműhelyt, 2017-ben gumis műhelyt, 2018-ban kamionmosót és szociális blokkot létesítettek. A járműparkot folyamatosan fejlesztették, a 86 db-os flottájuk modern, EURO 5 és EURO 6 szabványoknak megfelelő gépjárművekből és pótkocsikból, egyéb járművekből áll. A normál kereskedelmi és ömlesztett áruszállítás területén nyújtott szolgáltatásaik magas színvonalú ellátására törekedik 58 fős csapatával. A korábbi években tapasztalt 6-8 százalékos árbevétel, létszám növekedést tervez a folyamatosan megújuló járműpark mellett
többségi cégtulajdonos
alkalmanként, felkérésre külső konzulensi feladatokat vállal felsőfogú logisztikai képzéshez kapcsolódva
szakmai szervezetek tagja
német
veterán járművek, horgászat
Több fontos időszak határozta meg a karrierjét: középiskolai évei Cegléden, sorkatonai szolgálata a honvédségnél, főiskolai tanulmányai Szolnokon
A siker titka az, ha a döntéseinket a józan ész, lelkiismeretünk, és a szentírás 10 parancsolata alapján hozzuk meg
www.pannonlogtransport.hu
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.
Information available only in printed publication available in libraries.